2020.  oktőber 30.

Délelőtt munka közben  azon tépelődtem, mekkora rumli fogad otthon.  A fiam rendelt egy ágyat a neten, aznap hozták. 

Lelki szemeim előtt szétdobált dobozok, műanyag csomagolóanyagok hevertek a lakásban mindenütt.  

Hazaérve meglepetten láttam, hogy semmi káosz, a hulladék eltüntetve, utódom a szobájában szereli az ágyat.   Vett még néhány frottír lepedőt és egy szürke steppelt ágytakarót, azok a dohányzóasztalon szép rendben összehajtva várakoztak.   Olyan volt a látvány, mint egy skandináv bútorüzlet karácsonyi katalógusa.  Egy másik, egy csodás világ ígérete.  

Ott akkor  egy pillanatra elfogott a vágy egy szebb, modernebb otthon után.

Amúgy évek óta készülök lecserélni a bútort, csak nem haladtam vele sehová.

Aztán szép lassan valami elindult január vége felé .  Akkortájt sokat itthon voltam, a Netflixen Marie Kondót néztem és hasonló okosságokat, ki is tört rajtam a minimalizmus.  Kacatkihajigálás, tárolódobozok beszerzése, egészen addig, amíg februárban be nem indult a munka.   Nyár közepéig nyugiban voltam,  de amikor éppen lett pár hetes pihenőm, újra bekattantam.

Megvettem a heverőt, rájöttem, hogy illene hozzá valami tégla mintás tapéta. Tapétáztam.  Aztán jött az ajtók lefestése, épp hogy befejeztem, újra meló.  Később  vettem egy Kallax polcot, csak mert a fiam úgyis rendelt az Ikeából dolgokat, meg amúgy is jó ötlet volt.  Megint később gardróbszekrényt, aztán egy könyvespolcot.  Szép lassan teljesen elskandinávosodott a lakás.  Bár én szerettem a régi jó kis elemes román szekrénysoromat is, sőt amikor a könyvespolcot összeszerelte a fiam és a helyére rakta,  valahogy ridegnek, barátságtalannak éreztem.  Volt egy két pillanatom, amikor úgy éreztem, vissza kellene hozni a tárolóból a régit, mert az sokkal otthonosabb volt. 

Emlékszem, régen az idős családtagokat, ismerősöket  próbálták rábeszélni az új, modern bútorokra de hiába telt volna rá, az istennek sem akartak megszabadulni a régi kacattól.  Most értettem meg, hogy mennyire lehet ragaszkodni egy régi, kopottas, idejét múlt bútorhoz.  Története van, emlékek fűződnek hozzá,  életünk tanúja.

Volt valamikor egy pillanatnyi álmom, amit akkor szinte rögtön el is felejtettem.  De ez az év arról szólt, hogy szép lassan megvalósítottam.  Persze van még mit csinálni, de az majd az új év dolga lesz.

Amikor dolgoztam, nem nagyon néztem sorozatokat, két műszak mellett nem volt értelme.  Vagyis néztem, de olyanokat, amik különálló epizódokból álltak, mint a Helyszínelők, Doktor csont, ilyenek.  Ezeket akkor is tudtam követni, ha egy-egy részről lemaradtam. 

Most hogy nyugdíjas vagyok teljesen rákattantam a sorozatokra, találok is bőven a Netflixen.

Eleinte vígjátékokat néztem, de lassan kifogytam belőlük.  Aztán jött a Homeland, elég izgalmas, habár nem szeretem a CIA-s filmeket, a nyavalygósakat sem, ez meg nyavalygós CIA-s robbantós volt.  De legyűrtem mind a nyolc évadot.  Utána találtam rá a Feketelistára.  Az első évad teljesen megfogott, de ahogy haladok vele, egyre jobban bonyolódnak a szálak.  Lassan kezd hasonlítani egy brazil/török szappanoperára,  időnként pedig szürreálisabb mint a Cápavihar.  Úgyhogy időnként tartani kell benne egy kis szünetet.  Ilyenkor jól jön valami tingli tangli kis romantikus vígjáték. 

Hétvégén meg ott az X faktor.  Habár, az idén a zsűri alulmúlta önmagát a válogató alatti ripacskodással.  Lehet, hogy ez kell a népnek,  meg a tehetségtelen szereplők alázása?   A székes feladatoknál már legalább megkomolyodtak, de akkor sem értem, hogy Csobot Adél mi a szart keres ott.  Ordít róla, hogy fingítása sincs, mit is kellene  csinálni.  A jókat hazaküldi, a rosszakat megtartja, ahogy Puskás Peti csinálta régebben.  De ő legalább mostanra  bekeményített, és tényleg nagyon jó csapatott válogatott össze. Mellesleg többet sírt, mint Gáspár Laci a tíz évad alatt összesen.  

Évek óta agyalok rajta, hogy lemondom a kábeltévét, aztán mégis marad.  Most például az X faktor miatt.  Bár nem tudom, érdemes -e?

Ott hagytam abba július végén, hogy tartok egy kis pihenőt, utána kifestem a vécét.  Na, ez se így lett, mert telefonált a főnök, munka van!  Igazából örültem is, mert elég jól kiköltekeztem, pedig még vannak terveim.  Akarok még venni pár dolgot a lakásba, viszont  beszereztem magamnak néhány pénzpusztító dolgot.  Vagyis macskákat.

Úgy történt, hogy megsajnáltam egy kóbor macskát, olyan sovány volt , néha adtam neki enni.  Aztán már el is várta.  Hálából befialt a kertbe.  Négyet!  Amikor nagyobbak lettek a kölykök, próbáltam gazdit keresni nekik, de a fészbuk mindig teli van  kismacskákkal.  Lehetetlen küldetés.  A macskák maradtak, és egyre többet zabáltak.  Később kettő eltűnt, de még mindig van három zabagép.  Ráadásul a szomszédok sem örülnek, hogy ideszoktattam őket.  

Augusztus végén egy barátnőmnek meghalt a bátyja.  Elmondta, mennyi intézni való szakadt rá, és még a két árván maradt kutya sorsát is rendezni kell.   Na és persze mintegy véletlenül rákérdezett, nem akarnék-e egy kutyát.  Az egyik kicsi, palotapincsi keverék, lakásban jól ellenne.  A másik, egy foxi menhelyre került.  Mert azt ugye mondanom se kell, hogy lett egy kutyám, egy ütött-kopott kis palotapincsi keverék személyében.

Igazából amúgy is szerettem volna kutyust,  a menhelyről készültem kihozni egyet, de úgy látszik, a sors Csiperkét szánta nekem.  

Azt hittem, ha nyugdíjas leszek, mindenre jut időm.  Na ja, ahogy Móricka elképzeli!   Ugyanúgy eltelnek a napok, mint aktív dolgozó koromban.  Sokszor el is gondolkodtam rajta, hogy a fenébe tudtam én a házi robot mellett még dolgozni is eljárni.   

Később mégis úgy adódott, hogy eladtam a bőröm.  Igaz, akkoriban hat órában egyeztünk meg, de ez mostanában igen csak kitolódott nyolc, néha kilenc órára is.  Azért ez fóliában nem semmi.   Na jó, ilyenkor, kánikula idején hamarabb befejezzük, de ez csak átmeneti.  Mint az én kis szabadidő túltengésem is.

Amikor bejött a meleg, kitaláltam, hogy nem főzök, inkább hordom az ételt.  Ráadásul már két hete a fóliában sincs munka, itthon ájuldozok a melegtől.  Aztán lett egy kis hűvös, magamhoz tértem, és a másfél hetes tespedés után vettem egy heverőt.  Már  egy éve tervezem, de valahogy mindig ellustítottam.  

Na, heverő megjött, gyönyörű, sötétszürke, amilyet mindig is szerettem volna, pont megy a szürke szőrös díszpárnáimhoz.   Igen, csak éppen a fal színe valahogy nem passzol.   Ide évek óta szerettem volna tégla mintás tapétát tenni.   Ez is csak álom maradt, mert a tapéta nem jött a helyembe, a falra meg főleg nem ugrik fel magától.  De ha már ennyire ki vagyok pihenve, akár neki is foghatnék.

És lőn!  Vért izzadva, fogcsikorgatva,  egy délután alatt  megcsináltam!   A dolog szépségét az adta, hogy azon a falon van két ablak és egy radiátor.  Szabtam, illesztettem, anyáztam, de akkor is!   Abbahagyni nem mertem, mert ahogy ismerem magam, az elkövetkező néhány évben biztos, hogy nem fejezném be.  

Már csak a wécét kellene kifesteni, meg talán az előszobát is.  A festéket még tavaly megvettem,  most várom, mikor lesz a következő lakásátalakítási rohamom.

Előbb-utóbb az is megérkezik.  

Régóta álmodozok egy kertes házról, vagy legalább is egy kertről, úgy látszik, az égiek meghallgattak.  Hirtelen váratlanul lett egy kertem.

Úgy történt a dolog, hogy az egyik földszinti lakó elköltözött, neki volt egy kis előkertje, amit az ő távozása után gyorsan fel is vert a gaz.

Néhány hónap múlva beköltözött az új lakó, egy több mint nyolcvan éves bácsika.   A bácsi bottal jár, a szemetet is mi, szomszédok visszük ki helyette,  látszott, hogy ő biztos nem fog nekiállni kapálgatni, gazolni.   Gondoltam egyet, megkérdeztem, használhatom-e a kertet.  Kigazolnám, virágokat ültetnék bele.  A bácsi nem hogy megengedte, még örült is neki.  Így aztán mindenki jól járt.  

A talaj nem éppen jó minőségű, teli van kő és cserépdarabokkal, a vérehulló fecskefüvet hiába irtottam ki, mindenütt kidugja a fejét,  meg valami zöld izé is burjánzik piszokul.  Nem beszélve az ibolyáról, ami már rég nem virágzik, de terjeszkedik ész nélkül.   A gyöngyvirágokra is ráfér egy kis regulázás. Na de innen szép nyerni!

Szóval, kertem már van, még ha nem is olyan, mint amit megálmodtam.  De nem adom fel!   A piacon járva mindig veszek néhány palántát   

Kapálok, ültetek, locsolok, gyomlálok.  Harcolok a csigákkal, hangyákkal, levéltetvekkel. 

Közben imádkozok, sokáig éljen a bácsi, mindnyájunk örömére.

Fotó:saját