- Nem, nem érek rá, családi program, meg egyebek....

Néha felhív, néha sms-t küld.

Már próbáltam neki megmondani, hogy hagyjuk abba, de megkérdezi, hogy miért?

Mit lehet erre mondani egy elfuserált  egomán seggfejnek?

Azt, hogy te egy elfuserált egomán seggfej vagy, és erre ő megkérdi, hogy jó jó, de most mi bajod van?

Hát semmi, csak valahogy úgy jártam, mint a Pofa be! című film főszereplője, Ruby, aki nem tudja elhinni Quentinről, hogy tényleg ennyire hülye. Mire rájön, akkorra Quentin már örök barátjává fogadja, és levakarhatatlanul a nyakán marad.

Szóval nem érek rá...

Fel kellene már állnom a gép elől, de semmi kedvem.

Útálom, hogy már megint mehetek bevásárolni a szomszédasszonynak. Nem hiszem, hogy a családja ennyire nem ér rá, de kényelmesebb lepasszolni valakinek. Ebédre aztán előkerülnek, arra van idő.

Először bevásárolok neki, leadom a motyót, aztán indulok újra, mert nekem is kell több minden. Nem szeretem egyszerre a kettőnk dolgát kavarni, mert akkor számolgatni kell, mi mennyibe került, mennyit adott, mennyi jár vissza. Sok dolgon nincs is rajta az ára, csak egy vonalkód. A blokkot meg időnként csak úgy utánavágják az embernek, egy csomó elhagyott blokk közé, válogassam ki.

Jajj, annyira nem szeretem! Utána még végig kell hallgatni a beszámolóját, mit fog főzni az ünnepekre. Igaz, elmondta már tegnap is, el fogja mondani holnap is, én meg sikítani tudnék tőle.

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy tud valaki állandóan csak a főzésre meg az evésre gondolni. Mások is élnek tolószékben, de agyilag nem szűkülnek be ennyire. Habár vannak egészséges nők is, akik kizárólag csak a főzésről tudnak beszélni. Szerintem ők valami speciális csillagzat alatt születtek, a Gyomor és Bélrendszer havában. Az oviban fakanál lehetett a jelük, szakácskönyvből tanultak meg olvasni, és verejtékezve ébrednek, ha rémálmukban összeesett a piskóta.

Erre az évre legalábbis.

Ma leszereltem. Nem tartott soká, minden papírom el volt készítve. Mázli, hogy a túlórákkal összeszedtem annyi időt, hogy a holnapi ledolgozást futja.
Hogy mit kell ledolgozni a szerződötteknek, azt senki nem tudja, de ránk is vonatkozik.
Lényeg, hogy megúsztam a holnapi tömegjelenetet. Aztán még jelenés a munkaügyi központban, na az még kemény lesz, habár a vállalat dolgozói kaptak külön időpontot.

Februárra mondták, hogy beindul a termelés, akkor mehetek vissza.

Most még úgy érzem, rám fér egy kis pihenés, az utolsó két hét nehéz volt. Na és persze, ha találnék valami jobb helyet, akkor nem mennék vissza. De ez csak álom, ilyenkor még rosszabb munkahely sincs, nem hogy jobb. Ezen most nem is agyalok, pihenek és készülök az ünnepekre, gondolkodni meg ráérek még.

Elhúztam reggel a függönyt, és mit látok? Havazik! Legalább enyhült valamit ez a hirtelen jött hideg.

Kegyetlen egy nap volt a tegnapi. Hajnal fél kettőtől délután négyig, mindha az egész világ libamájat akarna Karácsonykor enni. Csak csomagoltunk, és csomagoltunk. És közben kopogósra fagytunk. Este hajat mostam, nem éreztem a fejemen a hajszárító melegét, annyira elfagyott. Bíztatom magamat, hogy már csak két nap.....
Az itteni munkatársak noszogatnak, hogy beszéljek a főnökasszonnyal, hogy januárban vegyen fel ide. Háááát, meggondolandó. Nem volna olyan rossz itt, de ha munka van, akkor 14 óra nem számít, maradni kell. Itt nincs két műszak, nem jön váltás, mi vagyunk minden műszak.

Hazafelé kicsit féltem, hogy csúszkálni fogok a havas járdán, de átvettem a karácsonyi libát - a cég ajándéka -, na azzal együtt lett egy kis súlyom, ami a jégen is megtartott. Nem is fáztam kicsit sem hazáig, de igazán csak akkor lett melegem, amikor rájöttem, hogy a liba nem fér be a mélyhűtőbe. Fűrészem nincs, baltám se nincsen nekem, így kénytelen leszek a hétvégén libát sütni.

És akkor még mindig ott van egy rakás étkezési utalvány, amit Karácsonyra kaptunk, és csak a cég boltjaiban lehet levásárolni.

Szóval kajára nincs gond jó darabig, aztán meg majd csak kialakul valami valahogy...

a plüssállataikat, és hazamentek. Harminc fölött is gyerekek.

Az este sétáltunk egy kicsit, de nagyon hideg volt. A központban takaros kis faházikókban karácsonyi vásárt tartottak volna az árusok, de csak a forralt bornak volt keletje. Mi is ittunk egyet, nagyon finom volt, aztán hazakotortunk a meleg lakásba.

Ma már nincs is kedvem kimozdulni. Délelőtt szállingózott egy kicsit a hó, aztán abbahagyta. De a hideg megmaradt.

Készítem a lelkem a jövő heti kemény napokra, valószínűleg az is olyan lesz, mint a múlt hét, vagy még rosszabb.                

amikor összecsuklik a szárító, éppen akkor, amikor a krumpli is megsült.