Nem értem én a kutyák lelkivilágát.  Picikét, amikor megtaláltam annak idején, sovány volt, csapzott, kiéhezett, a bordáit is meg lehetett számolni.  Örömmel fogadta az ételt, és ha sétáltunk eszébe sem jutott volna a szemétben turkálni.

Aztán telt az idő, Picike szépen összekapta magát, megszokta a jólétet, és ezzel együtt kezdett elkutyulni. Már nem sétált olyan fegyelmezetten, mint kezdetben, és egyszer csak elkezdett eldobált ételmaradékokat gyűjtögetni.
Eleinte elkaparta valahol az utcán, később hazahozta, és itthon rejtette el.  Leginkább a kedvenc plédje alá, ami valamikor az én kedvenc plédem volt, azelőtt, hogy kutyi elbitorolta volna.
A múltkor egy szelet bundás kenyérrel tért haza, amit iparkodott a pléd alá bekotorni. Fél szemmel figyeltem, vártam a pillanatot, amikor kidobhatom a zsákmányt. Picike hamarosan betelepedett gyerek szobájába, én meg hozzáfogtam keresni a bundás kenyeret. A kenyér sehol, feldúrtam mindent, eredménytelenül.  Este a gyerekem lefekvéshez készült, egyszer csak felordít: anya, itt van a paplanom alatt egy bundás kenyér! 
- Megvan? Ezt kerestem egész délután!
Aztán hallom, hogy a kutyának osztja az észt arról, mit szabad és mit nem. Megnyugszok, oké bundás kenyér ügy megoldva, gondolom a fiam kidobta a szemetesbe .  Kicsit netezek még elalvás előtt, aztán irány az ágy. Felhajtom a paplant és mit látok?  A bundás kenyér ott vigyorog az ágyamban.
Természetesen kidobtam, és így végleg megszabadultunk a jobb sorsra érdemes ételtől, ma viszont derék kutyám egy teljes egész hajában főtt krumplival tért haza a sétából. 
Én már nem is tudom, mit mondjak.  Talán nyitok egyszer egy éttermet....

Reggel hat után indultunk, nyolcra értünk a tompai határhoz.  A magyar oldalon gyorsan át jutottunk, a szerbek viszont több mint két óra hosszat várakoztatták a buszokat.
Majdnem tizenegy óra volt, amikor a piacra értünk.
Rengetegen voltak, a csarnokok szűk sorai közt nehezen araszoltunk. Van itt minden, amit csak el lehet képzelni. Cipők, csizmák, télikabátok hatalmas választékban, viszont az árak nem olcsóbbak, mint itthon bármelyik kínai üzletben.



Igazából inkább csak nézelődni mentünk, nem akartunk vásárolni, de a fiam piszkálgatta a zoknikat, az árus meg nem engedett el bennünket addig, amíg nem vett nyolc párat kétezer forintért. Én három párat vettem egy ezresért, a melegebb fajtából.  Vettünk még 900 grammos vödrös csokikrémet 600-ért, törülközőt szintén 600-ért. A nagy táblás Milka csokit is hatszáz forintért árulták, de útközben a buszsofőr szólt, hogy csokoládét mosóport ne vegyen senki, mert hazafelé megállunk a tompai határ előtti diszkontnál, ott ezek olcsóbbak.

Az árak dínárban vannak kiírva, de forintban is fizethetünk. Három forintban számolják át a kettő nyolcvanas dínárt, de van, ahol többe, van, ahol kevesebbe.  Például a wc használat negyven dínár de tőlünk százötven forintot kértek.

Vettünk nagy szemű szőlőt, kilencven dínár volt kiírva, kétszázötven forintot fizettünk, és a szőlő is nagyon finom volt.


















Kétszáz forintért ittam egy bűn rossz kávét, közben imádkoztam, nehogy meghajtson. A gyári automata negyvenért ezerszer jobbat ad.  A gyerek kapuccsínója is kétszáz forint volt, a minőségről nem nyilatkozott, de legalább jól nézett ki.
Hamburgert ötszáz forintért lehet enni, én csirkemelleset kértem, az hétszáz volt. A pultra kitett salátákból összeválogathattam  még a hús mellé céklát, uborkát, káposztasalátát, majonézes krumplit, vagy akár paradicsomos babot. A babot inkább kihagytam, de a többiből mindből tettem egy kicsit, de tényleg csak kicsit, mert elég sokan álltak a hátam mögött, mivel nem túl sok helyen árultak ennivalót.
Hazafelé sokkal gyorsabban jutottunk át a határon mint kifelé.  Ahogy a buszsofőr ígérte, megálltunk Tompánál, és bementünk a diszkontba.  Már Magyarországon voltunk,de  rajtunk kívül csak az eladók beszéltek magyarul, meg egy néger pasi, de az is csak a felesége miatt.  A diszkont tényleg nagyon olcsó volt. A fiam Sensodyne fogkrémet használ.  Az itt is ezer forint, Szabadkán is annyi volt. A diszkontban kettő darabot egybe csomagolva árultak 1360 forintért, és ezt a fajtát láttuk a szabadkai piacon szétbontva, darabját egy ezresért.  Akkor esett le, hogy az ottani árusok ide járnak nagybevásárolni  A csokoládéknál akkora tömeg volt, mintha ingyen adnák, oda se nagyon fértünk. Nagy nehezen befurakodtam egy nagy tábla Milkáért, ez 560 forintba fájt nekünk, mert később a lányom közölte, hogy ez Békéscsabán, a piacon csak egy ötszázas.
Mindent összevetve, kirándulásnak nagyszerű volt, viszont bevásárolni itthon érdemesebb. Legalábbis ilyenkor, Karácsony előtt. 
Ünnepek után valószínűleg kint is minden olcsóbb lesz, de ez nálunk is csak így működik.

Van, hogy csak egy pillanatot kapsz. Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért… Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen.

Naponta tisztázd magadban, mit akarsz kapni az élettől, és gondolj rá úgy, mintha máris a tiéd lenne.

Este hét óra, amikor kilépek a portán. Sötét van, az eső szemerkél.  Nem nyitom ki az ernyőt, nem olyan vészes.  Meleg van, vagy csak én érzem annak, a fagyasztó mellől jövök, csalóka a hőérzetem.
A városban laza szombat esti forgalom, a boltok még nyitva vannak.
A söröző előtt a teraszon fiatalok nevetgélnek, a járda mellett egy fekete terepjáróból Elvis Presley melankólikus hangja szálldogál.
A kirakati babák téli kabátban, sárguló papírfalevelek közül bámulják a járókelőket. A járda sötéten csillog, az eső egyre jobban esik, felteszem a kapucnimat.
Nemsoká hazaérek.
Ennyi volt a szombat.
Ennyi élet jutott a mai napra.

Sikeresen végeztem a mosással, szomszédaim legnagyobb örömére.  Este fél tizenegyig dolgoztam, utána még van kutyasétáltatás, cigitöltés, mert kisfiam egyetlen szálat hagyott, közben elindítottam egy mosást, mert semmi tiszta zoknim sem volt már, pedig holnapra nagyon kell.  Bevállaltam egy túlórát délelőtt fél tizenegytől, a fagyasztó gép mellé kell két pár meleg zokni a gumicsizmába, reggelre remélem, megszáradnak a cuccaim.