2013 novemberében voltam először Szabadkán, akkor leírtam a tapasztalataimat, azóta is sokan rákeresnek, úgy látszik, az embereket még mindig érdekli, pedig itthon is meg lehet venni ugyanazokat a dolgokat ugyanannyiért, vagy talán olcsóbban is. Nem is terveztem, hogy még egyszer kimegyek, de augusztus elsejétől nyugdíjas lettem, így az időmbe belefért, meg aztán szükségét éreztem egy kis kirándulásnak, ezért szeptember közepén újra nekivágtam, ezúttal a lányomékkal.

Kifelé Röszkén keresztül mentünk, a határon nem kellett sokat várni, de egy cigire volt idő. A hátam mögött ült egy idősebb néni, ő is leszállt, rágyújtott és  szóba elegyedtünk. Nem néztem volna ki belőle, hogy 72 éves. Elmesélte, hogy a Hódikötben dolgozott a gőzvasalóban, meglepődtem, anyukám is ott dolgozott. A néni ismerte is. Ennek örömére Szabadkán, ahogy leszálltunk a buszról, megvárt, és mondta, hogy maradjunk együtt, Nem is bántam, hogy nem kellet a lányomék nyomában kullognom, ráadásul kiderült, a néni sűrűn jár Szabadkára, tudja, mit hol kell venni, 

Igazából én nem terveztem vásárlást, csak kirándulásnak szántam az utat, de két szomszédasszonyom is megbízott, hogy vigyek nekik ezt-azt. Például kilós Vegetát, amit 300 forintért sikerült megvenni, a régi, sós fajtát, de volt 600-ért sótlan is. Itt a néni vett két doboz Viceroy cigit, darabját 400-ért. Aztán mentünk tovább, mogyorólikőrt keresni. Ezt 1300 ft-ért sikerült beszerezni, valószínűleg elég drágán, mert a néni még itt is vett egy doboz Viceroyt, de itt már hatszáz forint volt, tehát ha ezt sokkal többért adta az árus, akkor a piát is, de mivel úgysem nekem lesz, nem nagyon zavart. Mogyorókrémet magunknak is vettem, 900 grammosat, 450-ért. Három évvel ezelőtt hatszázért jutottam hozzá, de most volt egy tapasztaltabb vezetőm.

Filteres tea doboza egy százas,a néni vett tíz dobozzal. A méz is olcsó volt, de állítólag hamisítvány. Vettem még három nagy tábla rizses csokit ötszáz forintért, később, utastársaimmal beszélgetve, kiderült, hogy ehhez én jutottam a legolcsóbban, mert általában kétszázért adnak egy táblát. Később a néni elköszönt, mert várta egy itteni barátja, így magamra maradtam. A lányomékat megtalálni ekkora területen, ennyi ember közt lehetetlennek tűnt, ezért csak bóklásztam céltalanul. A fűszerpiacon nézelődtem, hatalmas szemű, gyönyörű szőlők vigyorogtak rám, kilója 100 dínár, vagy háromszáz forint. Maradt még 170 dínárom a palicsi kirándulásból, ennyiért kértem szőlőt. Horgosi őrölt fűszerpaprikát 1500ft/kg-ért lehetett volna venni, de ezt kihagytam, mert egyrészt nagyon kevés piros paprikát használok, másrészt nem tudom, be lehet - e hozni.  Igaz, hazafelé a vámos csak mosolyogva átszaladt a buszon, megkérdezte, hogy meg volt a bevásárlás? De ezt előre nem tudhattuk, és amúgy is, van egy hatodik érzékük, rögtön kiszúrják, ha valaki sumákol.

Nagyon szép viaszos vásznakat láttam, gondolkodtam is rajta erősen, ezer forintért métere az igazán megéri. Aztán lebeszéltem magam, még szerencse, mert nálunk a piacon hétszázért árulták.  Igaz, nem olyan nagy választékban, mint Szabadkán, de olcsóbban. Magamnak két pár zoknit vettem, 150-ért párját. A török zoknik egyébként jól bírják a strapát. Három éve vettem három párat, abból egy párat még mindig hordok, egy az év elején lyukadt ki. A harmadik is élne még, azt hiszem, ha el nem hagyom a gyári öltözőben.
A kávé még mindig kétszáz forint, a hamburger hatszáz, és óriási.

Hazafelé megint csak keveset kellett várakozni a határnál. Természetesen megálltunk a tompai diszkontnál.  Itt leginkább fűszereket, konzerveket, sampont, tusfürdőt érdemes venni, mert elég jó áron adják. Másfél órás vásárolgatás után végre elindultunk haza, este hét óra volt, amikor leszálltunk a buszról. A tömött szatyrokat cipelve megfogadtam, hogy én soha, senkinek nem vásárolgatok még egyszer, de amikor a szomszédasszonyom egy hónap múlva megkérdezte, hogy mikor megyek legközelebb, gondollkodóba estem,talán jó lenne megint...
Na nem,mégsem. Legalábbis az idén már nem biztos nem megyek.

Reggel hat után indultunk, nyolcra értünk a tompai határhoz.  A magyar oldalon gyorsan át jutottunk, a szerbek viszont több mint két óra hosszat várakoztatták a buszokat.
Majdnem tizenegy óra volt, amikor a piacra értünk.
Rengetegen voltak, a csarnokok szűk sorai közt nehezen araszoltunk. Van itt minden, amit csak el lehet képzelni. Cipők, csizmák, télikabátok hatalmas választékban, viszont az árak nem olcsóbbak, mint itthon bármelyik kínai üzletben.



Igazából inkább csak nézelődni mentünk, nem akartunk vásárolni, de a fiam piszkálgatta a zoknikat, az árus meg nem engedett el bennünket addig, amíg nem vett nyolc párat kétezer forintért. Én három párat vettem egy ezresért, a melegebb fajtából.  Vettünk még 900 grammos vödrös csokikrémet 600-ért, törülközőt szintén 600-ért. A nagy táblás Milka csokit is hatszáz forintért árulták, de útközben a buszsofőr szólt, hogy csokoládét mosóport ne vegyen senki, mert hazafelé megállunk a tompai határ előtti diszkontnál, ott ezek olcsóbbak.

Az árak dínárban vannak kiírva, de forintban is fizethetünk. Három forintban számolják át a kettő nyolcvanas dínárt, de van, ahol többe, van, ahol kevesebbe.  Például a wc használat negyven dínár de tőlünk százötven forintot kértek.

Vettünk nagy szemű szőlőt, kilencven dínár volt kiírva, kétszázötven forintot fizettünk, és a szőlő is nagyon finom volt.


















Kétszáz forintért ittam egy bűn rossz kávét, közben imádkoztam, nehogy meghajtson. A gyári automata negyvenért ezerszer jobbat ad.  A gyerek kapuccsínója is kétszáz forint volt, a minőségről nem nyilatkozott, de legalább jól nézett ki.
Hamburgert ötszáz forintért lehet enni, én csirkemelleset kértem, az hétszáz volt. A pultra kitett salátákból összeválogathattam  még a hús mellé céklát, uborkát, káposztasalátát, majonézes krumplit, vagy akár paradicsomos babot. A babot inkább kihagytam, de a többiből mindből tettem egy kicsit, de tényleg csak kicsit, mert elég sokan álltak a hátam mögött, mivel nem túl sok helyen árultak ennivalót.
Hazafelé sokkal gyorsabban jutottunk át a határon mint kifelé.  Ahogy a buszsofőr ígérte, megálltunk Tompánál, és bementünk a diszkontba.  Már Magyarországon voltunk,de  rajtunk kívül csak az eladók beszéltek magyarul, meg egy néger pasi, de az is csak a felesége miatt.  A diszkont tényleg nagyon olcsó volt. A fiam Sensodyne fogkrémet használ.  Az itt is ezer forint, Szabadkán is annyi volt. A diszkontban kettő darabot egybe csomagolva árultak 1360 forintért, és ezt a fajtát láttuk a szabadkai piacon szétbontva, darabját egy ezresért.  Akkor esett le, hogy az ottani árusok ide járnak nagybevásárolni  A csokoládéknál akkora tömeg volt, mintha ingyen adnák, oda se nagyon fértünk. Nagy nehezen befurakodtam egy nagy tábla Milkáért, ez 560 forintba fájt nekünk, mert később a lányom közölte, hogy ez Békéscsabán, a piacon csak egy ötszázas.
Mindent összevetve, kirándulásnak nagyszerű volt, viszont bevásárolni itthon érdemesebb. Legalábbis ilyenkor, Karácsony előtt. 
Ünnepek után valószínűleg kint is minden olcsóbb lesz, de ez nálunk is csak így működik.