Csütörtök este kerestem a tévében valami nézhető filmet, elalváshoz.  Az Universal Channelen találtam valamit, már nem emlékszem, mi volt az, de átkapcsoltam még jóval előtte, és lefeküdtem.  A Cápavihar című izét sikerült elkapnom, ami ugyan a cím alapján nem érdekelt, de ahogy kezdett kibontakozni a történet, egyre jobban tátva maradt a szám.  Egy hatalmas tornádó cápákat kap fel a tengerből, és szétszórja a szárazföldön. Persze, az éhes dögök nem rémülnek meg a levegőben sem, estükben és röptükben is zabálnak mindent és mindenkit. Tara Reid egy helikopterből pottyan ki, őt is bekapja egy hatalmas cápa, természetesen a levegőben, és zuhannak tovább, de az egyik főhős már kivont láncfűrésszel várja a zabagépet.  Ő is a cápa gyomrában köt ki, de kivágja magát, és kis idő múlva eszébe jut a lány, és őt is kihúzza . Eddig a részig csakúgy gondoltam, csak egy átlagos gagyi filmet nézek, de a láncfűrészes jelenetnél muszáj volt röhögni. Ennyi baromságot összehozni!  Másnap megnéztem a port.hu-n, mi volt ez a film.  Én paródiára tippeltem, de horror volt kiírva.  Hát, lehet, hogy valakinek ez is tetszik, de én inkább elhatárolódok. 
Aztán még tegnap este is tévézni szerettem volna. A műsort böngészve  látom, hogy az RTL-en és az Universal Channelen egyszerre megy a Sztárom a párom.  Na, akkor két csatorna már ki is esett. Itt van még a TV2. Hancock, jónak ígérkezik. A film előtt reklám: vasárnap este Sztárom a párom. 
Valami szezon végi kiárusítás, mint a Reszkessetek betörők Karácsony előtt?  Egyébként már azt is nyomatják év közben is, nem vagyunk már biztonságban nyáron sem.
Na megyek, megnézem az X-Faktort,  Ja, egyébként ebben a pillanatban az Universal Channelen újra a Sztárom a párom megy.

Kutyasétáltatás közben mindig történik valami.

Az utolsó kánikulai napok egyike. Hazafelé tartunk, a posta épülete előtt leveszem a pórázt Picikéről, ő meg elvágtat előre.  Az épület oldalbejáratával szemben van egy csatornarács, mellette hatalmas gödör. Valószínűleg pocok vájta a betonba, hogy fel tudjon jönni.  Sőt, biztos, mert pár perc múlva hű ebem egy méretes patkánnyal a szájában járul elém,  Én kétségbe esve nézem, mert ilyenkor bizony  Picike hazáig hurcolja a zsákmányt.  Nem eszi meg, de büszkén hordozza végig a városon, én meg sunnyogok a kíváncsi tekintetek kereszttüzében.
A posta hátsó kijáratánál a biztonsági őr cigizik: ügyes kutya ez, jól elkapta!
Megállok, beszélgetünk, közben abban reménykedek, talán mégis eldobja a kutya a pockot.  Az őr elmeséli, hogy már máskor is látták a patkányt, világos nappal feljárt a csatornából hordta lefelé a fáról lepotyogó epret.
Idősebb házaspár közeledik, tíz éves forma pufók kislánnyal.  A kislányon fehér fodros ruha, ettől még inkább lufinak látszik, az idős hölgy fején tollas-tüllös kalap, furán néznek ki, Németül beszélnek, fújolnak és fintorognak Picike láttán, a férfi közli a családdal, hogy rat,(patkány) majd elvonulnak, én meg arra gondolok, ezek most azt hiszik, hogy ebben az országban olyan szegények az emberek, hogy patkányt adnak játszani a kutyának, mert labdára sem telik.
Közben a biztonsági őr bemegy, majd egy darab rántott hússal jön elő.  Picikének hozta, erre ő rögtön le is tette a zsákmányát, és még a husit ette, rá tudtam adni a pórázt, így aztán sikerült döglött patkány nélkül haza menni.

Út közben azért elméláztam azon,, amit az őr mesélt. Azt, hogy hordta le a csatornába az epret. Még egy ilyen pocoknak is vannak tervei, gondol a télre, kaját raktároz. Talán gyerekei is voltak, talán még lekvárt is főzött nekik , aztán megjelent Picike, és ennyi volt,  Egy nyikkanás nélkül hagyta el ezt az árnyékvilágot.

Másnapra lebetonozták a csatorna melletti lyukat, de az én kutyám azóta is előre szalad, amikor arra járunk, és reménykedve körbeszimatol, hátha mégis talál valamit.

Egy nap, mint a többi. Mindenkinek olyan, amilyet vár.

Különben imádom a fekete macskákat!

Meséltem egyik munkatársnőmnek, hogy három kiló szilvából lett egy üveg lekvárom. Na, erre felhördült, hogy minek veszek szilvát a piacon, hoz ő nekem amennyi csak kell, termett náluk rengeteg, apró szemű, lekvárnak való. Mondtam, hogy nagyon már üvegem sincs, elosztogattam tíz perccel azelőtt, hogy kitört rajtam a lekvárfőzési roham.  Ugyanis a szomszéd néni  kért tőlem üveget, cserébe adott barackot. A barack bűn rossz volt, enni nem lehetett, ekkor pattant ki a fejemből a nagy ötlet: lekvárt főzök!
Másik munkatársnőm hallotta ezt, szólt, hogy hoz ő üveget. Így lett megint pár üveg szilvalekvárom, meg szilvás sütit is sütöttem, és főztem gyümölcslevest sok szilvával,  és még mindig van szilva.... Jajj!

Az udvarról eltűntek a gyerekek, holnap kezdődik az iskola, kezdődik a kedvenc évszakom, az ősz.
A szomszéd néni reggel becsöngetett egy kis almával, szőlővel. Össze szoktam neki gyűjteni a kenyérhajat, cserébe mindig meglep valamivel, ami  a kertjében termett. Naponta megcsodálom ennek a néninek az energiáját. Több mint hetven éves, de ez nem nagyon látszik rajta. A mosolygós, piros pozsgás arcú picike asszony már reggel négykor indul ki valahová a város szélére, ki a hobbikertbe, aztán megpakolt biciklivel jön haza dél körül. Délután megint megy, állandóan mozgásban van, mindig ügyködik valamit.
Szeretem az ilyen talpra esett idős embereket, akik nem esnek depresszióba a koruktól. Valami ilyesmi nyugdíjas szeretnék lenni én is, ha majd el jön az ideje. Ha eljön....