Van az úgy, hogy kell egy kis séta, még télen is. Szeretem a havas tájat, meg kell egy kis levegőzés is. Valahogy ilyenkor mindig útba esik a Pad. Az , amelyiknek a tövében Picikét megtaláltam. Ide ültem le, itt beszélgettem hozzá.
Egy hónapja, hogy elment, lassan kezdek hozzászokni, hogy már nincs. Néha állatmenhelyes oldalakra tévedek, eljátszok a gondolattal, mi lenne, ha örökbe fogadnék egy kutyát? Aztán rájövök, nem jó ötlet, legalábbis most még nem. Úgyis csak Picikéhez hasonlítanám, őt meg nem lehet pótolni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.