Macskakaland

Ha valahol a városban elkóborol egy kutya, az biztos, hogy megjelenik a hírfolyamomban.  Meg is osztom nyomban.  Eltűnt macskák is felbukkannak nálam, de azt nem igazán osztom meg.  Ki az a parafenomén, aki megy az utcán és hetvenhét cirmos macska után egyszer csak meglátja, a hetvennyolcadikat,és  hoppá, ez meg a Mici néni Cirmije, láttam a múltkor fészen, keresik nagyon!

Egyébként sem vagyok macskás típus, bár etetek egy fekete kis Kóborkát.  

A múltkorában viszont mégis elmentettem egy cicakeresést.  A közelünkből tűnt el, és biztos voltam benne, hogy a házunk udvarán fog felbukkanni.  Egy U alakú nagy udvar, aránylag csöndes, van két fa, sövény, és két macskalány, mind a kettő kinti, tehát az udvaron kapnak enni.  Szóval kaja is van.  

Pár hét után, egy szombat reggel, öt órakor  bukkant fel a keresett cirmos.  Kóborkát etettem éppen, amikor csatlakozott a kajástálhoz.   Ettől Kóborka éktelen nyávogásba kezdett, féltve a reggelijét.  Megvártam, amíg jól lakik a szökevény, majd felkaptam és bevittem a lakásba, közben bekapcsoltam a számítógépet, hogy üzenjek a gazdájának, akit most Bélának fogunk nevezni.   

A cirmosnak szerencsére volt egy ismertető jele, azt leellenőriztem, és  bepötyögtem, hogy nálam van a macska, és odaírtam a telefonszámomat.  Arra nem is gondoltam, hogy ez egy elég túszejtős szöveg. Közben a kandúr hangosan nyávogva bolyongott a lakásban, láthatóan valami ismerős helyet keresett.  Eme hajnali időpontban másodszülöttem javában aludt volna, ha nem ébred fel a macskabanzájra.  
De felébredt, a bűnösnek pedig azonnal távoznia kellett.

Kitettem a hátsó bejárathoz, ez nem nagyon tetszett neki, mert berohant az ajtóm elé, ott folytatta a zenebonát, nyomában a szintén vértyogó Kóborkával. 

Reggel öt óra, hétvége, a lakók még aludnának, két  éktelenül nyávogó macska veri fel a lépcsőház csendjét.  Ebből balhé lesz!   Kizavartam őket az udvarra, becsuktam az ajtót.  Persze ettől még nem hagyták abba, de már csak az udvar felőli lakók hallották a szerenádot.  

Később valaki elzavarta őket.

Világosodni kezdett. A Bandi nem válaszolt az üzenetre, nem is hívott. Nem érek én erre rá, boltba kell mennem.

Az utca végén egy asszony macskákat szokott etetni, látásból ismerem.  Oda mentem hozzá, talán hallott valamit a környékben eltűnt cirmosról.

- A Bandi macskája  - keresi nagyon!   Majd útba lettem igazítva, hogy ott az utolsó lépcsőházba csöngessek be.

Hiába nyomtam a csengőt, Bandi nem reagált, közben a a macskás asszony is utánam jött, erősítésnek.  Ketten se jártunk sikerrel, a macskás becsöngetett a házmesterhez.  Az nyomban ki is lépett az erkélyre,felkiabáltunk neki, hogy meg van a Bandi kedvence, hívjon fel. 

Indultam is tovább, aztán egyszer csak valamiért hátra néztem.  A lépcsőház bejáratánál vékony kapucnis fiatalember ácsorgott.  Olyan elveszetten, mint a macskája.  Mert hogy a Bandi volt, ezt valahogy ránézésből is sejtettem.

Visszamentem, rákérdeztem, hogy ő e az.   Magyarázkodott kicsit, hogy amúgy korán kelő típus, csak az üzeneteket későn szokta megkapni, de most már megy, és megkeresi a cicát.

Biztos voltam benne, hogy nem jár sikerrel, nem olyan macskamegtalálósnak nézett ki.

Este felé még látták bolyongani az udvarban Bandit  de a kis kedvencét nem találta.

Sötétedés után, amikor Kóborkát etettem, akkor került elő.  Rögvest fel is kaptam, bevittem, írtam gyorsan egy üzenetet, hogy indulok a macsekkal, jöjjön le.

Átadtam őkegyelmét, és helyre állt a világ rendje.

Később kimentem rágyújtani az udvarra, és mit látok?  Kóborka eszik, mögötte pár méterre egy cirmos lesi.  Meghűlt bennem a vér.

De hát most vittem haza,  mi a jó ég van itt?

Hamar kiderült, hogy ez egy másik cirmos,  de őt már nem én fogom hazajuttatni, az már biztos!