Csak pár percre ugrott be, nézzünk már szét a neten valami állásért.
Mióta együtt vagyunk, a második munkahelyét hagyta ott. Keveset fizetnek, nem jelentik be.
Eleinte azt hittem, benne van a hiba, később rájöttem, a biztonsági őröket tényleg nem fizetik meg rendesen, és tényleg nem jelentik be.
Aztán kitaláltuk, hogy feltöltjük az életrajzát egy álláskereső portálra. Hozzáfogtam volna, erre rámnevetett, meg tudod te ezt csinálni egyedül is, tessék, itt vannak az adatok, nekem mennem kell!  Ehhez képest egy óra múlva még mindig a nagymamája haláláról beszélt, meg a családi vitákról.  Olyan élethű az előadása, néha már félek, a szomszédok rendőrt hívnak, azt gondolván, itt most a nők elleni agresszivitás esete forog fenn.  Aztán eszembe jut, hogy amikor valóban fennforgás volt az emeleten, akkor sem foglalkoztak vele különösebben. Pletykaszinten igen, de amúgy nem.
Sokszor eszembe jut ilyenkor, hogy ha véletlenül szóhoz jutok, akkor egyáltalán fogja-e azt, hogy én is mondtam valamit?
Néha belekérdezek ilyeneket: tudod te egyáltalán a keresztnevemet?  Meghökken, persze hogy tudja, aztán folytatja tovább, soha nem veszti el a fonalat.
Teljesen az agyamra megy a szómenéseivel!  De a törülközőjén érzem az arcszesze illatát, és kihalt a lakás, ha pár napig nem lármázza fel.