Talán fakír lehettem valamelyik előző életemben, de ha látok egy sünkölyköt, ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy megsímogassam.
Egyébként a fiatal sünöknek még nem olyan szúrósak a tüskéi, és ha a tenyeremen tartom, rövid idő múlva kidugja az orrocskáját. Amivel jól összetaknyol. Aztán beleharap a kezembe. Amikor rájön, hogy nem tudja megenni, akkor kalimpál, és menne lefelé, vissza a fűbe. Visszaengedem, mert az az otthona.
Szeretnék valami kis állatot tartani, de ha ismerősöknek mondom, rögtön felajánlanak egy kismacskát. Vagy kettőt. A múltkor ötöt.
Nem akarok kismacskát, de azért jó lenne valami állatka. Igaz, a múltkor volt egy szúnyogom, de azt agyoncsaptam. Idegesített.
Talán egy csiga volna a legjobb. Csöndben van, nem rágcsál, nem harap, viszont nem biztos, hogy szobatiszta.
Majd még gondolkodom...