Próbálom magamat nyugtatni. Húzós lesz, az biztos!
Ma senkinek sem értem rá. Na olyan sokan nem is keresték a társaságomat. F. telefonált, leráztam, dolgom van. Később újra hívott, akkor esetleg hétfőn? Nem, hétfőn is dolgom van.

Hajnaltól vakulásig. Annyira sajnálom magamat, de tényleg! A dolgozataimat ma szerencsésen befejeztem, nehéz szülés volt, és nem is olyan tökéletes, de kész van, ez a lényeg.

Hogy mikor tudom leadni, az már más kérdés. És F-nek is meg kellene mondani, hogy lapáton van, na ez is bonyolult lesz. Én már próbáltam abba a bükkfa fejébe belepalántálni a gondolatot, hogy köztünk nem tart sokáig ez a dolog, de nem nagyon fogta, hogy miről van szó. Akkor döntöttem úgy, hogy a "nem érek rá" taktikához folyamodok, a fene se gondolta, hogy ez ennyire így lesz.

Azért délután szakítottam időt egy kis sétára. Tündéri kutyust láttam. Már messziről kiszúrtam, hogy milyen kis formás, zsemlyeszínű vacak, fehér zokniban. A kis dög is kiszúrt magának, visszafordult, megállt, nézett rám, nem mozdult. Vigyorogtam a kutyusra, a gazdija, egy fiatal srác rögtön rám is köszönt, hogy szia. Ettől rögtön beájultam, beszélgettünk pár szót a kutyusról, annyira szerettem volna kicsit megdögönyözni, de nem mertem közelebb menni a "szia" miatt. Féltem, ha átlépem a két és fél méter távolságot, a srác rémülten fog lenénizni, és zavartan távozik. Így is romokban a lelkem, minél többet tanulok, annál hülyébbnek érzem magamat

Lehet, hogy a jövő heti erőltetett menet talán jót tesz. Egyszerűen csak kinyúlok a fáredtságtól, és nem lesz se időm, se erőm depizni.

akkor illik néha oda is benézni. A mai délután leginkább türelmet tanultam. Igazából arról szólt volna a dolog, hogy hogyan regisztráljunk magunknak e-mail címet. Igaz, ilyenje mindenkinek van, de kiderült, hogy azért, mert valaki valamikor megcsinálta nekik. Tehát regisztráltunk a freemailen magunknak egy fiókot. Egy darabig bámultam magam elé, mi a hercsulának nekem még egy mélcím, van már éppen elég, de ha egyszer ezt kell csinálni, akkor ezt kell csinálni.
Így lett nekem hercsula2 kukac freemailes postaládám, és közben elnosztalgiáztam azon, amikor én tanulgattam ennek az ördöngős szerkentyűnek a használatát. Mert nem ment ez nekem sem olyan simán akkoriban, a mi korosztályunk nem a cyberkorosztály, nem születtünk egérrel a kezünkben.
Ráadásul nincs is mindenki olyan helyzetben, hogy szabadon hozzáférjen a család egyetlen számítógépéhez. Ezt már régebben megfigyeltem, hogy a nők azok, akiknek nem jut hely a gép előtt. Első a gyerek, aztán a férj, és esetleg a ház asszonya is sorra kerül, ha előbb nem, akkor a hétvégén biztosan.
Szóval ilyesmiken meditálgattam, aztán szünetben megléptem, mert azért ennyire türelmes mégsem vagyok.

December elsejéig kellene leadni, de még az előzőről is hallgatnak. Lehet, hogy bele sem néztek, akkor meg minek törjem össze magamat?
Valamit majd csak összehozok, természetesen az utolsó pillanatban.
Számítástechnikára is be kellene nézni, ott még nem voltam. Ez megint egy plussz nap, így aztán heti három napot kellene suliba járni. Már a kettőt is sokalltuk, három az már tényleg rengeteg.

A megfázásból szerencsére kifelé tartok, nagyon nem szeretnék a csoporttársam ügyfele lenni. Gyógyszert nem szedek, citrom, narancs, grapefruit, fokhagyma, kakukkfűtea, szóval minden házi praktikát bevetek, úgy látszik, sikerrel.