Megszólalt, újra, sokan felhördültek, újra.  Én meg nem is értem ezt a Norbi dolgot. 

Vannak, akik szeretik.  Na ez is egy talány, mert miért?   Pedig vannak, én is ismerek egyet. 
Aki fogyni akar, vagy tornázni, rengeteg videót talál a neten, jobbnál jobbakat.   Bár, ha éppen Shobertéket választja, szíve joga, nem tudok beleszólni, sosem láttam egyet sem tőlük.   De valamit biztos tudnak, mert elég messzire jutottak.

Vannak akik utálják, de miért is?   Időnként megszólal, mond valami bődületes marhaságot, erre ráharap a nép, kap hideget, meleget, de inkább hideget.   Igazából  felsőbb szinten is mondanak ostobaságokat,  még sincs annyi felhajtás miatta.   Akinek nem tetszik, az akár figyelmen kívül is hagyhatja.   Ha azt nézzük, még sosem büntetőfékezett busz előtt, tehát nem közveszélyes.  Akkor, hol itt a probléma?

Gyűlölködés helyett nézz inkább Jane Fondát.  Nem mai csirke, de nekem nagyon bejön ez a fajta edzés.

Végignéztem a Korona című sorozat négy évadát.   Azt tudjuk, hogy megtörtént események keverednek a fikcióval, de néha  a valóság is tud meglepő lenni.  

A negyedik évad egyik jelenetében  Diana hercegnő feláll és kisétál a Királyi Operaház páholyából, majd néhány perc múlva a színpadon jelenik meg, ahol  Billy Joel : Uptown girl  című számára előad egy táncot.

A dolog valóban megtörtént, ahogy  Andrew Morton : Diana igaz története  című könyvében is olvashatjuk.   1985-ben , Károly herceg 37. születésnapján,  a hercegnő partnere Wayne Sleep balettművész volt.  

A táncról nem maradt fenn videó, fénykép is alig,  de Billy Joel száma azóta is megtapadt a fejemben.

Komolyan mondom, megáll az eszem.   Pár dologért mentem a Pennybe csütörtökön, de már bevásárlókocsi is alig volt.   Úgy vásároltak az emberek, mintha a világvégét jelentették volna be. 
Természetesen a vécépapírt vitték, mint a cukrot.   Akartam venni egy kiló lisztet, persze az sem volt.  Csak bámultam, lemaradtam volna valamiről? 

 Megmondták, az élelmiszerboltok, drogériák nyitva lesznek a jövő héten is.   Meg egy csomó más üzlet is.   Akkor most mi ez a roham?

Lehet, hogy a vécépapírnak van valami nyugtató hatása, a lisztnek ugyanúgy.  Vagy a kettőnek együtt.  Talán a vírust is ölik.   Fő, hogy járvány idejére legyen otthon jó sok.   Úgy látszik, a vécépapír egy fix pont lett az emberek életében, szar helyzet esetére.

Ki kellene próbálnom, de én már hétfőn felvettem ez első adag kínai vakcinát.  Semmi mellékhatása nem volt,  állítólag majd a másodiknak. 

Hónap végén kiderül.

Ma délben hívtak a háziorvosi rendelőből, hétfőn lehet menni oltakozni.   Azt persze nem közölték, milyen vakcinával, de rákérdeztem.   Természetes, hogy a kínait kapom, erre számítottam. 

Van némi ellenérzésem, de ha azt nézzük, a kínaiak orvoslásban jók.  Kőgazdag emberek vagyonokat fizetnek, hogy Kínában gyógyulhassanak.  Viszont sorozatgyártásban elég gyengék. 

Csak remélni tudom, hogy nem tízéves gyerekek gyártják napi húsz órában a nekem beadandót.  Vagy az nem Kínában van?   Na mindegy.  Hétfőn be leszek oltva, aztán majd elmondom mi volt.

Vagy nem.  Mindannyian Isten kezében vagyunk.  Vagy a Sinopharméban.

Az úgy kezdődött, hogy  eszembe jutott, hogy át kellene nézni a számlákat.  Kidobálni a régieket, helyet csinálni az újnak.   Közben az is az eszembe jutott, hogy a cipős dobozt, amiben tartom őket, be lehetne vonni azzal az öntapadós tapétával, ami évek óta hever a mosogató alatti kacatosban. 
Be is vontam, mindjárt hármat, elégedetten néztem, milyen jól néznek ki.   Aztán  egyszer csak észrevettem, hogy az egyik polcon, ahol a fiam vackai vannak, mekkora rumli van.  Nem ártana valami tárolódobozba bepakolni,mégis csak jobban mutatna.
Elmentem, vettem tárolódobozokat, bepakoltam, szuper,  öröm és boldogság!

De még mindig lehetne itt nagyobb rendet csinálni!    A múltkor  találtam egy dokumentumfilmet a Netflixen a minimalista stílusról, meg kellene nézni, hátha ad valami új ötletet.

 Eddig úgy gondoltam a minimalista stílus a gazdagok világa.   Azoké, akik drága tárgyak megvásárlásában keresik a boldogságot, aztán egyszer csak megcsömörlenek, és kihajítják az egészet.   Ami részben igaz is, de egy hozzám hasonló kisember is kaphat használható tippeket, ha egy kicsit beleássa magát a témába.

Szóval, megnéztem a Minimalisták: A kevesebb most több című filmet, később a  Tidying Up With Marie Kondo című reality sorozatba is belekezdtem, azóta szinte minden napra akad valami fölösleges, kidobni való kacat.
Na persze nem annyi, mint az amerikai középosztálynak, mert ezeket a műsorokat az ő vásárlási mizériájukra találták ki, de az évek során nálam is felgyűlt a lom.

És akkor minderről eszembe jut egy másik film, a Dolgozó anyák, ugyancsak a Netflixről.

Az egyik szereplő, Frankie, szülés utáni depresszióban szenved, és nagyon rendetlen.   A párja ad neki egy könyvet a rendrakásról.  Frenkie elolvassa, majd elkezdi kipróbálni.  Kihordja a ház elé a fölöslegesnek itélt cuccokat, de egy idős néni közli vele, hogy ezekért a holmikért az E Bay-en jó pénzt lehet kapni.
Frenkie úgy belejön, hogy teljesen kiürít mindent, majd a házat is eladja.

Nem valószínű, hogy így fogok járni, már eleve kitartásom sincs annyi hogy hosszútávon ilyesmivel foglalkozzak, de egyelőre még szekrényeket rendezgetek, pakolászok, lomtalanítok.

És jól érzem magam tőle!