Elhúztam reggel a függönyt, és mit látok? Havazik! Legalább enyhült valamit ez a hirtelen jött hideg.
Kegyetlen egy nap volt a tegnapi. Hajnal fél kettőtől délután négyig, mindha az egész világ libamájat akarna Karácsonykor enni. Csak csomagoltunk, és csomagoltunk. És közben kopogósra fagytunk. Este hajat mostam, nem éreztem a fejemen a hajszárító melegét, annyira elfagyott. Bíztatom magamat, hogy már csak két nap.....
Az itteni munkatársak noszogatnak, hogy beszéljek a főnökasszonnyal, hogy januárban vegyen fel ide. Háááát, meggondolandó. Nem volna olyan rossz itt, de ha munka van, akkor 14 óra nem számít, maradni kell. Itt nincs két műszak, nem jön váltás, mi vagyunk minden műszak.
Hazafelé kicsit féltem, hogy csúszkálni fogok a havas járdán, de átvettem a karácsonyi libát - a cég ajándéka -, na azzal együtt lett egy kis súlyom, ami a jégen is megtartott. Nem is fáztam kicsit sem hazáig, de igazán csak akkor lett melegem, amikor rájöttem, hogy a liba nem fér be a mélyhűtőbe. Fűrészem nincs, baltám se nincsen nekem, így kénytelen leszek a hétvégén libát sütni.
És akkor még mindig ott van egy rakás étkezési utalvány, amit Karácsonyra kaptunk, és csak a cég boltjaiban lehet levásárolni.
Szóval kajára nincs gond jó darabig, aztán meg majd csak kialakul valami valahogy...
