Amikor az ember azt hiszi, végre sínen van az élete, na akkor biztos beb@szik valami.
Néhány éve például a covid.
Meghökkentünk, de kihevertük, talpra álltunk. Megtanultunk együtt élni a helyzettel. Az élet folytatódott, és rémálmaimban sem gondoltam se háborúra, se betegségre.
Most mind a kettő itt ül a nyakunkon. A háborút nem akarom elemezgetni, nem értek a nagypolitikához, de bárkinek is van igaza, ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
A betegségekhez sem értek, szerencsére ezidáig elkerült bennünket, leszámítva néha egy kis megfázást. Aztán február elején derült égből vágódott be egy kemény izületi gyulladás, pokollá téve az életemet. Olyan máskor is volt, hogy itt - ott fájdogált, de hogy egyszerre mind a két vállam, karom, csípőm, szinte az összes forgó mozgó alkatrészem lerobbanjon, na ilyen még nem volt. Napközben fájdalomcsillapítóval valahogy el vagyok, dolgozni is megyek, amikor kell, aztán éjjel legszívesebben üvöltenék.
A háziorvosom elküldött az ortopédiára, onnan vérvételre, röntgenbe, de elég lassan halad a dolog több hetet kell várni, mire elvégeznek egy vizsgálatot.
Amíg tavaly ilyenkor a lakásátalakításról álmodoztam, most arról, hogy milyen jó lenne oldalt fekve aludni. Ülő helyzetből felállni, és csak úgy simán kiegyenesedni és elindulni, bármilyen irányba. Leejtett dolgokért lehajolni, felvenni. Jajgatás nélkül felöltözni.
Valamikor kiskertről is álmodoztam, és csoda történt, lett kis kertem. Amit éppen ver fel a gyom. Igen, most az is csak álom, hogy kiszaggatom a tyúkhúrt a növekvő tulipánok és jácintok közül.
A kis öregtől, akié valójában a kert, ma kaptam virágmagokat.
- Legényrózsa, vesse el a kertbe! Ja, meg a szemetet is ki kéne vinni.
Bakker, a kezem is alig tudom emelni, mindegy, ha már bevállaltam, hogy gyámkodok fölötte... Ha legalább szemetes zsákba rakná, de nem. A szórólapokba csomagolt hulladékot vödörbe gyűjti, jól meg is nyomja, minél több férjen, én meg ütögethetem a vödröt, hogy kijöjjön belőle, de legszívesebben a fejemet ütögetném a falba, miért nem tudok nemet mondani? Laknak még jó páran a házban, miért mindig én vagyok ilyen elcseszett jólélek?
Na mindegy, nem zúgolódok, úgyse lesz jobb.
Csak kellemetlen roncstelepként élni az életet, de örökké nem tarthat ez sem.
Szerintem fogok még Jane Fonda videóra aerobikozni.
Valamikor.