Kisasszony, az ön férje egy vérszívó g... a többi három betűt gondolja hozzá!

Tényleg, miért szeretnek az emberek inkább szenvedni a társas magánytól, minthogy kipróbálják az egyedüllétet?

Miért jó az, ha van valakink, aki csak létezik, jelen van, de igazából nincsen?

3. Hogy hiheti azt bárki, hogy Vona Gábor jobbfej bármely más politikusnál azért, mert kimegy az aluljáróba ajánlószelvényt gyűjteni, miközben LÁTSZÓLAG nem védi senki? Ez egy borzasztó átlátszó politikusi eszköz, mégis egyesek elélveznek tőle. Lenne rá elég szolgája, hogy elvégezzék az ilyen néger munkákat, neki meg abban lenne komparatív előnye, hogy ehelyett a döntéshozatalban dolgozzon, tehát teljesen értelmetlen hatékonyság szempontjából az aluljáróban lennie. De a primitívek beeszik, hogy azért van ott, mert ez a legfontosabb, amivel tud foglalkozni + nagyon felemelő érzés személyesen is látni a néptől nem idegenkedő vezért. Tesztjavaslat a védtelenségére: kérjünk meg valakit, aki nem fog nagyon hiányozni, hogy menjen oda megpofozni az aluljáróban egymagában kampányoló Gábort, majd mérjük stopperrel az időt, hogy ismerősünk mennyi ideig él ezután.

Nekem speciel van egy nem túl fontos ismerősöm....

ma, Zsuzsanna napján kellene a pacsirtának megszólalni, és már itt is a tavasz.

Én nem hallottam pacsirtát szólni, de hogy nagyon jó az idő, az biztos.

Ki is tört rajtam a tavaszi fáradtság, annyira, hogy tegnap elblicceltem az angolt. Ma meg elmaradt a gasztronómia, így nyugodtan ellustíthattam a délutánt.

Már nem szeretnék mégegyszer ilyen reggelre ébredni.

megbántani bárkit is a kutyusos képpel, egyszerűen csak van úgy, hogy túl fáradt vagyok posztot írni, de van egy képem, ami valamikor valahol megtetszett, ezért felteszem a blogomra. Egyszerűen csak ennyi.

Amikor nem dolgoztam, akkor is felébredtem hajnalban, de most valahogy rosszabb a telefon csilingelésére eszmélni.

A munkahelyemről mit is tudnék írni?

Ugyanaz, ami tavaly volt, másfél hónap szünettel.

Tavaly azért keservesebb volt. Állandóan fáztam, itthon sem sikerült átmelegednem, éjjel két paplannal takaróztam, mégis vacogtam. Nyáron aztán jól jött a tíz fokos hőmérséklet, mert a kánikulát talán még rosszabbul tűröm, mint a hideget.

A beilleszkedésem sem volt problémamentes, nem vagyok egy simulékony cicamica természet, és a munkatársak sem igazán voltak befogadóak. Ezt valamennyire meg is tudom érteni, mert tíz új dolgozóból jó ha három marad meg, a legtöbb már másnap felmond.

A lány, akivel együtt kezdtem, folyamatosan bizonygatta, hogy nem fél ő semmilyen munkától, a hidegtől sem, kibír ő sokmindent. Hétfőn kezdtünk, pénteken már nem jött.
Igaz, betanítani nekem kellett, senki sem vette a fáradtságot, hogy kínlódjon vele. A többiek csak vigyorogtak, ilyen még nem volt, hogy az egyik új tanítja a másikat, de mozdulni senkinek sem akaródzott. Ő másnap átkerült a másik műszakba, és gyanítom nem a munka, hanem a munkatársak miatt pattant meg.

Engem is ez bántott annak idején a legjobban, a segítőkészség hiánya: Ott van oszt csináljad! Ennyi.

Emlékszem, azelőtt mindig mehetnékem volt, valahová el, messzire, világgá. Aztán amikor ide kerültem, ez gyorsan elmúlt. Ha az otthonomtól tíz perc távolságra ilyen elhagyatottnak érzem magam, akkor mi lenne velem másutt?

Azóta ez megváltozott, igaz, még csak két hét telt el, de most úgy érzem, szeretek itt lenni, és tulajdonképpen szeretem ezeket az embereket. Nem biztos, hogy ez mindig így lesz, ahol egész napra össze vannak zárva az emberek, elkerülhetetlen a súrlódás.

De most még jól elvagyok, a szerződésem június végéig szól, aztán meg majd csak lesz valahogy.

Ahogy eddig is.

ha a fiam itthon van, akkor még rövidebbnek tűnik. Több a házimunka, csinál felfordulást rendesen, és főzni, mosogatni is többet kell. Gép elé ritkábban jutok, és akkor is kiderül, hogy inkább tévézni kellene, Tabáni István van a Vacsoracsatában.

Mindegy, erről már lemaradtam, majd holnap talán meg tudom nézni, csemetém is visszamegy Pestre, remélhetőleg, és akkor helyre áll a régi rend.