A túlsó partról néztük a horgászt, úgy látszott, valami nagyon viszi az úszót. Azon totóztunk, hogy a csonti indult be ennyire, vagy valamelyik búvártanonc akadt a horogra.
 

Egyik sem. Ponty volt! Azt hiszem. De hal, az biztos!
 

Ha már kiszorultam a konyhába, gondoltam, csinálok egy rakott karfiolt.
Ez az az étel, amit enni nagyon szeretek, de elkészíteni már nem annyira. Jóval több mosatlannal jár, mint egy paprikás krumpli. Na de itt ez a hosszú hétvége, ebbe a mosogatás is belefér.
A karfiol főzővizét nem szoktam kiönteni, levest sem csinálok belőle, csak simán félreteszem, azt később megisszuk. Vagyis inkább kicsi fiam, aki hajnalban kissé becsiccsentve ért haza.

Habár F. meg van róla győződve, hogy majd csak a jövő héten lesz, én már ma este visszább veszem az órákat. Nekem nem hiszi el, akkor majd rájön magától.

Felőlem akár meg is szüntethetnék a nyári időszámítást, semmi haszna, csak korábban kell kelni, amit útálok.
Igaz, holnap ilyenkor már teljesen sötét lesz, és az olyan, mintha már tél lenne.
Hervasztó.

Elvonási tüneteim vannak ilyenkor, amikor a fiam itthon van, és kisajátítja a gépet.  Cserébe elmagyarázta az inges igeragozást, és időnként azért én is lehetek online, habár nem érdemes, mert a letöltésektől nagyon lassú a gép.

Egyébként sem értem ezt a letöltési mániát, sok olyan embert ismerek, akik már több száz évre való  játékkal vagy filmmel rendelkeznek, és még mindig töltögetnek, mert az kell!

Délután azért sikerült elcsalogatnom egy rövid sétára. Megmutattam neki azt a helyet, ahol a múltkor a beteg vidrát láttuk. Képes volt bemenni a bozótosba felkutatni a tetemet, majd megállapította, hogy igen, ez egy döglött vidra.

És most egy rövid időre sikerült gép elé kerülnöm, de a hétvége nagy részét offline töltöm.
Nincs más választásom, az elkövetkező napokban felderítem a konyhát.

könnyen kapsz magadra ruhát - ezt szokták nekem mondani teltebb ismerőseim.
Na, hát ez nagyon nem így van.

Például nadrágot csak nagy nehezen tudok kifogni. A vásárlás általában úgy történik, hogy a próbafülke elé csalogatok egy eladónőt, aki sorban adogatja befelé a nadrágokat. Általában a harmadik után kezd alább hagyni a lelkesedése, az ötödiknél már érzem a hangján, hogy ideje befejezni. Ilyenkor már szokták jelezni, hogy hamarosan kapnak árút, próbáljam meg akkor.

Ma majdnem csoda történt, mert az első farmernadrág, amit felpróbáltam, olyan volt, mintha rám szabták volna. Csak sajnos csőnaci volt, amihez vagy magas szárú sportcipő, vagy csizma való. Persze nem baj, ha kilátszik a zokni, feltéve ha testszínű nejlon. Na ez az, amitől irtózok. Vannak esetek, amikor muszáj ilyet felvenni, de mindennapi használatra nem és nem.

A többi négy vagy nem ért be, vagy igen, de bő volt, esetleg hosszú, amit igaz, hogy le lehet vágatni, de ha nincs az embernek varrógéppel rendelkező ismerőse, akkor gond van. Valahogy eltűntek azok a kis szabóságok, ruhajavítók, akik régen ilyesmit csináltak.
Lehet, hogy hosszas utánjárással találnék valakit, de van még pár bolt, ahol szétnézek. Vagy nadrág nélkül maradok.
 

Még két hónapig van munkám, aztán....

Aztán sem áll meg az élet.

Sokszor kellett már felállnom a padlóról. Az ember kicsit kábult először, szédeleg, de aztán újra kezdi. Talán egy kicsit jobban is, mint azelőtt.

Néha talán kell is az a fenéken billentés az élettől, hogy vegyük észre, valamit nem jól csinálunk, valami nem úgy működik, ahogy kellene.

Talán kellene egy országos szintű fenéken billentés is, mert ez az egész így nagyon nem akar működni. Igen, el kellene törölni az egészet úgy, ahogy van, hogy a régi romjaiból valami új, sokkal jobb születhessen...