Szeretem a délutánokat ilyenkor van az én énidőm. Ekkorra már minden házi munkával kész vagyok, jól esik leülni a tévé elé megnézni valami filmet a Netflixen, vagy olvasgatni, játszogatni a számítógépen.
Az utóbbi időben felborult a napirendem, mert az öcsém be került Szegedre a klinikára, kisebb fokú agyvérzést kapott. Eredetileg a házi orvoshoz indult, hogy rosszul érzi magát, onnan rögtön a sürgősségire vitték, onnan meg át a klinikára. Annyi cucc volt nála, amivel az orvoshoz ment. Telefonált, vittünk be neki, amit kellett, jártunk látogatni.
Párszor a lányom átvitt kocsival, de ő se mindig ért rá, útnak indultam busszal, amiből egy olyan járat van tőlünk, ami letesz a szegedi nagyállomásnál. Visszafelé tram trainnel jöttem Vásárhelyig ott átszállas. Minimum egy órás várakozással. Úgyhogy mostanában igen csak mozgalmasak voltak a délutánjaim.
Idáig. Ma hazaengedték az öcsémet. Én meg már szinte hozzá szoktam a bumlizós délutánokhoz
Így történt, hogy amikor megkezdtem volna a délutáni énidőmet, nem éreztem jól magam a négy fal közt. Egyszerűen menni kellett, valahová ki a szabadba.
Lesétáltam a várost övező kis Ligetbe, ücsörögtem a padon, nézegettem a napozó kacsákat. A mókusokat is szerettem volna meglesni, de ahogy tavaly, úgy az idén sem sikerült látni egyet sem. Az ismerősök sorra osztják meg a mókusos képeket, én meg csak meresztem a szemem, de semmi.
Bezzeg, télen, amikor némelyik bemerészkedik a városba, rögtön észre veszem. Nemegyszer láttam már a panelházak közti fákon rohangászni. Na, azt meg mások nem szokták meglátni.
Később bolyongtam még kicsit a madárcsicsergéstől hangos lombok alatt, azon tűnődve, miért nem voltam én itt mostanában?
Ja, igen, az izületeim.
Nemrég még menni is alig tudtam, nemhogy csatangolni a természetben.
Rögtön hálát is adtam minden megtett lépésért, mert ami most természetes, az nemrég még vágyálom volt.
Néha ennyi is elég a boldogsághoz.
.jpg)
Ha vasárnap, akkor irány a természet! Aki jön jön, aki nem jön, marad. Kora délután a barátnőmmel sétálgattunk, de mára F. is ígért nekem egy kirándulást. Vártam, de nem jött a megbeszélt időpontra. Ilyen még soha nem fordult elő, mert inkább előbb itt volt, mint hogy késett volna. Arra gondoltam, megsértődött. Tegnap nagyon fáradt voltam, ő meg csak beszélt, beszélt, beszélt.... Ásítoztam, de erre csak annyit mondott, hogy ő alig várja a szombatot hogy találkozzunk, én meg beleásítok a képébe. Aztán már elegem volt mindenből, leheveredtem, a fejemre húztam a plédet, és akkor kezdte kapizsgálni, hogy én tényleg nem fogom őt meghallgatni. Elköszönt, és becsukta maga mögött az ajtót.
