Néha szerettem, néha nem. Sokszor bosszantott Boros és Bochkor  idióta nevetése, Komoly dolgokon röhögcséltek, és én nem kedveltem őket. De volt olyan is, amikor tetszett a műsoruk.
A lakásban, ha meg akartam törni a süket csöndet, a Sláger Rádiót hallgattam.
Nagyon sok éjszakai műszakon segített át ez a rádió.  Kellemes zenével, néha pajzán történetekkel, Voltak ételreceptek és volt ezotéria.
De politika, az nem volt.
Hát most majd lesz!
A Sláger Rádió hűlt helyén!
De ki a fene fogja hallgatni?

egy lakatlan szigeten élni.

Egy kis ideig legalább.

Vagy bebábozódni, téli álmot aludni.

A túlsó partról néztük a horgászt, úgy látszott, valami nagyon viszi az úszót. Azon totóztunk, hogy a csonti indult be ennyire, vagy valamelyik búvártanonc akadt a horogra.
 

Egyik sem. Ponty volt! Azt hiszem. De hal, az biztos!
 

Ha már kiszorultam a konyhába, gondoltam, csinálok egy rakott karfiolt.
Ez az az étel, amit enni nagyon szeretek, de elkészíteni már nem annyira. Jóval több mosatlannal jár, mint egy paprikás krumpli. Na de itt ez a hosszú hétvége, ebbe a mosogatás is belefér.
A karfiol főzővizét nem szoktam kiönteni, levest sem csinálok belőle, csak simán félreteszem, azt később megisszuk. Vagyis inkább kicsi fiam, aki hajnalban kissé becsiccsentve ért haza.

Habár F. meg van róla győződve, hogy majd csak a jövő héten lesz, én már ma este visszább veszem az órákat. Nekem nem hiszi el, akkor majd rájön magától.

Felőlem akár meg is szüntethetnék a nyári időszámítást, semmi haszna, csak korábban kell kelni, amit útálok.
Igaz, holnap ilyenkor már teljesen sötét lesz, és az olyan, mintha már tél lenne.
Hervasztó.