Ja, vállalom.    Ha már megálmodtam rémálmomban.....

És a fejem fölött a szövegbuborékban pörögnek a mondatok: nem kellett volna, más se vállalta. Miért vagyok ennyire hülye? Hogy fogom kibírni? Miért nem tudok sunyítani, ahogy mindenki más?

Hétfőn hajnalban azt álmodtam, átküldtek egy hétre egy olyan üzemrészbe, ahol mi nem szoktunk kisegíteni. A gond csak az, hogy ezen a helyen a munkának csak kezdete van, vége nincs. Nem lehet tudni, mikor mennek haza. Ha nem is sűrűn, de elő fordult már a 16 órás műszak is. Nem törvényes, de nagy ívben lesz@rják. Itt más törvények uralkodnak.

Annyira erőteljes volt az álom, hogy felébredtem rá. Hánykolódtam egy darabig, aztán sikerült magamat megnyugtatni, hogy mi oda nem szoktunk menni, tehát semmi vész.

El is meséltem egy munkatársnőmnek, aki jót nevetett rajta, hogy lehet ilyen hülyeségeket álmodni?  Mi oda nem szoktunk menni!

Ma szóltak, hogy kellene oda három személy. Ki vállalja?

Mindenki mélyen hallgatott.  

Én is. 

Közben tudtam, hogy benne vagyok a háromban.

A másik kettőnek kapásból volt egy szatyorra való indoka arra, miért is nem....

Én meg úgyis megálmodtam....

...hát akkor hétfőn beköltözök a gyárba, hétvégén talán kiengednek....

Hosszú távra inkább a macska.

De ha jobban meggondolom, rövid távra is.

A macska mégis jobban tetszik.

Igen, a macskát szeretném!

akkor illik néha oda is benézni. A mai délután leginkább türelmet tanultam. Igazából arról szólt volna a dolog, hogy hogyan regisztráljunk magunknak e-mail címet. Igaz, ilyenje mindenkinek van, de kiderült, hogy azért, mert valaki valamikor megcsinálta nekik. Tehát regisztráltunk a freemailen magunknak egy fiókot. Egy darabig bámultam magam elé, mi a hercsulának nekem még egy mélcím, van már éppen elég, de ha egyszer ezt kell csinálni, akkor ezt kell csinálni.
Így lett nekem hercsula2 kukac freemailes postaládám, és közben elnosztalgiáztam azon, amikor én tanulgattam ennek az ördöngős szerkentyűnek a használatát. Mert nem ment ez nekem sem olyan simán akkoriban, a mi korosztályunk nem a cyberkorosztály, nem születtünk egérrel a kezünkben.
Ráadásul nincs is mindenki olyan helyzetben, hogy szabadon hozzáférjen a család egyetlen számítógépéhez. Ezt már régebben megfigyeltem, hogy a nők azok, akiknek nem jut hely a gép előtt. Első a gyerek, aztán a férj, és esetleg a ház asszonya is sorra kerül, ha előbb nem, akkor a hétvégén biztosan.
Szóval ilyesmiken meditálgattam, aztán szünetben megléptem, mert azért ennyire türelmes mégsem vagyok.

December elsejéig kellene leadni, de még az előzőről is hallgatnak. Lehet, hogy bele sem néztek, akkor meg minek törjem össze magamat?
Valamit majd csak összehozok, természetesen az utolsó pillanatban.
Számítástechnikára is be kellene nézni, ott még nem voltam. Ez megint egy plussz nap, így aztán heti három napot kellene suliba járni. Már a kettőt is sokalltuk, három az már tényleg rengeteg.

A megfázásból szerencsére kifelé tartok, nagyon nem szeretnék a csoporttársam ügyfele lenni. Gyógyszert nem szedek, citrom, narancs, grapefruit, fokhagyma, kakukkfűtea, szóval minden házi praktikát bevetek, úgy látszik, sikerrel.