Egy időben a fiam ezzel a játékkal ment az agyamra. Meg volt róla győződve, hogy én is szívesen játszanék ilyet, ha megtanulnám. Hát nem tanultam meg, a népem hiába imádkozott, pár perc alatt éhenhalt. Ők elmondhatták, hogy az élet egy rossz játék, de a grafikája nagyon ott van. Viszont ez a zene csodáltos.
Mégis győzött a hasnyálmirígyrák! Régóta látszott, hogy beteg. Az utolsó filmjeiben már egy beesett arcú, éles vonású férfit látunk, akiről a smink és a beállítások sem tudják eltüntetni a küzdelmet, amit a korai halállal vív. A Dirty Dancing volt az a film, amit ezerszer is végig tudtam nézni, és ezerszer is megkönnyeztem. Mert ő volt az a férfi, aki a rút kiskacsából csodálatos hattyút tudott varázsolni. Nem pletykáltak róla a bulvárlapok, nem voltak botrányai. Filmjei voltak, amiket szerettünk, néha végigbőgtünk. Ő volt Patrick Swayze, élt 57 évet.
Amikor a jóképű spanyol zongorista barátnak jelölt az egyik közösségi oldalon, akkor még örültem is neki. Az adatlapján láttam, hogy több mint 25 ezer barátja van, ez egy kicsit gyanús lett. Aztán amikor elkezdett leveleket küldözgetni, amiben a weboldala bannerét találtam, esetleg videókat, amiken természetesen ő zongorázik, attól fogva nem néztem meg az üzeneteit. Nem Chopint utálom, hanem a reklámokat. Aztán tegnap, kigyomlálás előtt belenéztem néhányba.
Gyöngyszemeket találtam.
Zorba tánca az egyik. A történetet ismerem, de nem láttam a filmet. 1965-ben készült. Valamikor talán volt a tévében, de az nem most lehetett. Mikis Theodorakis zenéje állandóan műsoron volt a rádióban hajdani fiatalságom idején. Zorba híres táncát sokszor emlegették a médiák, de én most láttam először.