Irsai Olivér kergetett a dombos homokbuckákon, egy hosszú nyelű mezőgazdasági eszközzel fenyegetőzött, átkokat és moníliát szórva rám. Aztán jött az Elberta nevű öszibarack, megdobált körtebolhával, komposzttal és tözeggel, a permetezési naplót követelte. Végül Afúz Ali homlokon csókolt, dús fürtjei a homlokába hulltak, átadott egy szárazvirág kompozíciót amit majd én alkotok meg a vizsgámon, karon fogta Katalint, a cseresznyét és hónuk alatt egy pár gumicsizmával távoztak.
Az eddigi interaktív tanáraink után szokatlan volt, hogy a kertészetet csak úgy lediktálják, semmi beszélgetés, kérdezősködés. Írtunk folyamatosan másfél órán keresztül, és amikor már úgy éreztem, leesik a kezem, akkor az egyik csoporttársam szólt, hogy kész, ő már nem bírja tovább. Akkor volt egy kis szünet, aztán még írtunk pár oldalt szőlőkről, almamolyokról, cseresznyelégyről és vetni is megtanultunk, igaz, csak fejben.
Év végére talán már szántani is tudok, esetleg jurtát építeni, csupa hasznos dolgok ezek a mai világban.