Van az az unatkozó típus, akinek mondandója ugyan nincs, de szeretné tudatni a világgal a létezését, ezért szinte naponta jó reggelt kíván fészbukon, valami napsugaras, kávéillatos, csilivili fiszem-faszom képpel. Na, őket még lehet figyelmen kívül hagyni, tovább görget az ember, és kész.
Aztán ott van az agresszívebb típus, aki messengeren küldözget reggel, délben, este üdvözleteket. Persze, tudom hogy nem rossz indulatból, talán még jó fejnek is érzi magát, gondolt rám, üdvözölt, örüljek.
Ilyenből van nekem három is, és azon kívül, hogy bosszankodom, nem tudok mit kezdeni velük.
Amikor csippan a telefon, arra gondolok, kaptam valami lényeges üzenetet, családi dolgokról, munka ügyben, vagy bármit, aminek van valami tartalma, mondanivalója. Erre jön Mancikától, Jucikától valami csillámporos rózsabukéta, amire csak gondolatban válaszolok, mert jobb a békesség.
Értem én, hogy van aki magányos, dolgozni már nem tud, a család nem ér rá vele foglalkozni, unja magát piszokul. Csak azt nem értem, miért nyüstöli az ismerőseit ezekkel a képecskékkel?
Lassan kilenc éve, hogy nyugdíjas vagyok, de sosem jutott eszembe, hogy másokat hülyeségekkel bombázzak. Dolgozni járok, háztartást vezetek, szabadidőmben én is az interneten lógok, másokat békén hagyva.
Ha már van internetje, kütyüje, konyít is hozzá valamicskét, használhatná valami értelmesebbre is. Annyi lehetőség van, de ki fogja ezt elmondani nekik? Mert én biztos nem! Valószínűleg más sem. Senki sem szeretné megsérteni ezeket az amúgy jó indulatú, jámbor mamikat. Mert mint említettem, jobb a békesség.
Marad a napi többszöri kis bosszúság, hogy már megint ez a hülyeség jött.