Most márciusban volt egy éve, hogy nem dohányzom.
Azt mondják, a függők napra, percre pontosan tudják, mikor dobták le a keresztjüket. Én a napot sem tudom pontosan, pedig majdnem ötven évig pöfékeltem, és nem is csak napi pár szálat.
Irigyeltem azokat, akik le tudták tenni, de én magam meg sem próbáltam. Nem hittem benne, hogy sikerül, meg amúgy sem tudtam volna elképzelni az életem nélküle. Terhességet, kisebb betegségeket nem számolok bele, mert attól még dohányos voltam, csak akkor éppen nem esett jól a cigi. Amúgy is bepótoltam a kiesést, mihelyst lehetett.
Soha nem gondoltam, hogy én erre képes vagyok. Így utólag visszagondolva, olyan, mintha nem is okozott volna túl nagy szenvedést a hiánya. Pedig de, csak egy idő után elfelejtődik. Bár volt már olyan, hogy azt álmodtam, szívom a cigit.
A nikotintapasz sokat segített, bár az első két hónapban még néhányszor rágyújtottam, aztán az a pár szál is elmaradt. Lehet, hogy pont ennek köszönhetem a gyors gyógyulást, bár a rengeteg séta se piskóta.
Amikor a bankszámlámat átnéztem, azt hittem, valahol valamelyik bolt nem vonta le a vásárlások összegét. Jóval több pénzem maradt, mint előtte. Idő kellett, hogy rájöjjek, azért van mert nem költök cigire. Persze a közérzetem is jobb lett, nem ébredtem keserű szájízzel, nem vagyok annyira fáradékony, elmúlt a hátfájás, a hirtelen szívdobogások. Az állandó köhögésnek is vége, és az ételek ízét is újra érzem.
Most már csak a közben felszedett pár kilótól kellene megszabadulni!