Valamikor, a kilencvenes évek elején történt. A konyhában főztem a vacsorát, és az akkor még tini lányommal a rasszizmusról beszélgettünk. Feltettem a költői kérdést: Ugyan kit gyűlölnének az emberek, ha nem lennének cigányok, zsidók, arabok, négerek?
A lányom közölte, hogy ez most őt momentán nem érdekli, mert kezdődik a rádióban a Kataposta, inkább azt hallgatná. És ezzel be is fejeztük a beszélgetést, ő bekapcsolta a rádiót.
Abban a pillanatban kezdődött a műsor. A bemondónő közölte, hogy egy nagyon szomorú kislány levelét fogja felolvasni.
A kislány arról írt, hogy a szülei elváltak, az édesanyja egy kicsi faluban vett házat. Az új lakóhelyen özvegyként mutatkozott be, sikeresen be is illeszkedtek. Aztán egyszer valaki kiderítette, hogy a nő nem özvegy, hanem elvált. Innentől megfagyott körülöttük a levegő. Az utcán nem köszöntek nekik, ha bementek a boltba, mindenki elhallgatott, a kislánytól eltiltották a szomszédban lakó barátnőjét…..stb….
Megbélyegezték, kirekesztették őket, mert el mert válni a férjétől! És mindez a 21. század küszöbén történt!

Az embereknek szükségük van arra, hogy valakit gyűlöljenek, megvessenek, lenézzenek.,

Aki mellett többnek, jobbnak, becsületesebbnek, VALAKInek érezhetik magukat.
Ha látnák, mennyire szánalmas az ilyen valakiség!

Jézus, Buddha, Mohamed arra tette fel az életét, hogy az emberi fajt kiemeljék az állati ösztönvilágból.
Hogy milyen sikerrel, azt nap mint nap látjuk, tapasztaljuk….

De legalább megpróbálták….

Bánt, hogy elcsesztem a gyerekek hétvégéjét. Rossz kedvem volt, nagyon rossz, és ilyenkor piszokul undok tudok lenni. Nem ők tehetnek róla, egyszerűen csak ott voltak, amikor éppen rossz passzban voltam.

Meg kell tanulnom, hogy vendégként bánjak velük, mosolyogni, bólogatni, minden nagyon szuper, semmi nyavalygás, nem azért vannak itt, hogy én most panaszkodjak.
Lehet, hogy jogos. Mostanában nagyon sok fiatalasszonytól hallom: nem szeretek az anyámhoz menni, mert mindig csak panaszkodik.

A gyerek gyerek akar maradni , ha hazamegy. Vasárnapi gyerek, akinek örülnek, akinek vasárnapi arcot mutatnak, az ünneplőset.

Úgyis olyan gyorsan itt a hétfő, az összes terhével együtt….

Hát nem írom le mégegyszer, úgyis túl személyes volt. A bloghu meg le van sz@rva.
Röviden és tömören, itt voltunk a hétvégén a családdal.

A mai napom erről szólt. Ha nem is a tenger partján, de volt nap, volt víz, homokos part. Kigyúrt Swartzenegger nem volt, de sárga a fürdőruhám, igaz, egyrészes. Nem vagyok szőke, nagyon nem, és a kebleim sem repesztették a fürdőrucit.

Családi program, sok sértődéssel, némi nevetéssel.