Fel kellene már állnom a gép elől, de semmi kedvem.
Útálom, hogy már megint mehetek bevásárolni a szomszédasszonynak. Nem hiszem, hogy a családja ennyire nem ér rá, de kényelmesebb lepasszolni valakinek. Ebédre aztán előkerülnek, arra van idő.
Először bevásárolok neki, leadom a motyót, aztán indulok újra, mert nekem is kell több minden. Nem szeretem egyszerre a kettőnk dolgát kavarni, mert akkor számolgatni kell, mi mennyibe került, mennyit adott, mennyi jár vissza. Sok dolgon nincs is rajta az ára, csak egy vonalkód. A blokkot meg időnként csak úgy utánavágják az embernek, egy csomó elhagyott blokk közé, válogassam ki.
Jajj, annyira nem szeretem! Utána még végig kell hallgatni a beszámolóját, mit fog főzni az ünnepekre. Igaz, elmondta már tegnap is, el fogja mondani holnap is, én meg sikítani tudnék tőle.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy tud valaki állandóan csak a főzésre meg az evésre gondolni. Mások is élnek tolószékben, de agyilag nem szűkülnek be ennyire. Habár vannak egészséges nők is, akik kizárólag csak a főzésről tudnak beszélni. Szerintem ők valami speciális csillagzat alatt születtek, a Gyomor és Bélrendszer havában. Az oviban fakanál lehetett a jelük, szakácskönyvből tanultak meg olvasni, és verejtékezve ébrednek, ha rémálmukban összeesett a piskóta.
Ja, igen, egyszer majd én is akarok piskótát sütni. Nem tudja valaki, hogy kell?
ég mindig kint van.