Fenntartásaim vannak a horoszkópokkal szemben, főleg, ami az online újságokban megjelenik. Feltételezem, hogy a rovat írója a hasára üt, és kitalál dolgokat, valakinél úgyis bejön.
Na, most nálam elég szépen bejött a Coloré horoszkópja, mert már márciusban radikális változást jelzett, ami lehet életmód vagy munkahely váltás.
Egyszer csak júniusban rám telefonált egy régi munkatársnőm, hogy volna -e kedvem vele dolgozni, Nem könnyen beszélt rá, nem mintha szerettem volna a fóliát, de az legalább biztos volt, és megszokott. Meg az is ott volt, hogy nem igazán hittem, hogy az én koromban akad normális munka.
Aztán mégis csak kipróbáltam, és onnantól már nem is igen akartam vissza menni. Szinte egy másik világ. Jó volt úgy elindulni dolgozni, hogy tudom, meddig tart a munkaidő. Nem csak kezdete van, hanem vége is, és nem is annyira fárasztó. Itt van helyben. Van céges busz, van járatos busz, vagy a munkatársnőm visz kocsival. Senkitől sem függ a hazamenetelem.
Bár tudtam, hogy fóliát nem lehet csak úgy ott hagyni, mivel nem tolonganak a jelentkezők. Viszont akkorára már úgy felszaporodtak a lenyelt sérelmek, hogy reggelente gyomorideggel mentem dolgozni. Ráadásul magamat hibáztattam hogy engedek az érzelmi zsarolásnak. Volt, hogy beteg voltam, a főnök meg nyavalygott, hogy most akkor mi lesz vele, nincs embere, próbáljak már mégis kimenni. Ott meg aztán voltak egy tállal, én meg legszívesebben falba vertem volna a fejem, hogy megint hagytam magam átbaszarintani. Próbált ő jó embernek mutatkozni, de neki a pénz számított, nekem meg az egészségem fontosabb. Így hát lelkiismeret furdalás nélkül hátat fordítottam az egésznek.
Szóval, a régi korlátok közül tényleg kitörtem, amit ugyanitt egy nem régen talált horoszkóp újfent csak megjósolt. Mondjuk, ezt csak utólag olvastam, de igen, megváltozott az életem. Kevesebb szabadidőm maradt, de mégis jobb a közérzetem.
Bár tudom, hogy egy darabig még szidják a képem, talán jogos is, kilenc év után nem így kellett volna meglépnem, de ha szólok előre, akkor meg úgyis addig sajnáltatta volna magát, hogy ott maradok. Amitől egy rakás szerencsétlenségnek éreztem volna magam, ahogy már nagyon sok esetben.
Így most inkább érzem magam bátornak, hogy mertem lépni, mint szar embernek, aki hirtelen otthagyta szerencsétlen telhetetlen főnökét.
Azt mondják, minden csoda három napig tart. Előbb utóbb elfelejtődik ez is. Jön valami új szenzáció, amin lehet csámcsogni.
