József Attila: Kedves Jocó!

A bejárati ajtó csengője akkorát szól, mint egy légvédelmi sziréna. Nem is szoktunk egymáshoz becsöngetni itt a házban, inkább kopogunk. Kivétel a mellettem lakó néni. Ő csönget, a kutya felugat, én meg ijedtemben enyhe szívrohamot kapok.  Így volt ez pár napja is. Kinéztem a folyosóra, senki. Kimegyek a lépcsőházba, a néni ott beszélget valami hozzá hasonló mamával, ahogy meglát, integet nagyon.
- Jöjjön már gyorsan, most ment le egy rossz arcú férfi a pincébe, nézze már meg, mit csinál ott!
Bakker!!  Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy itt vagyok én, közel 58 éves, 161 cm magas, 55 kiló,és persze nőnemű élőlény, biztos, hogy nekem kell leellenőriznem, hogy ismeretlen rossz arcú férfiak miért mennek le a mi pincénkbe?
Viszont két hónapja én vagyok a házban a gondnok,lehet, hogy mégis utána kellene járni, elvégre a házban elég sok a lopás, de ez momentán nincs benne a szerződésemben. 
Éppen felszívtam magam, és erősen összevontam a szemöldökömet, indulásra készen, amikor a rossz arcú már jött is fel. A néni rögtön ráförmedt, hogy ki maga, mit keres itt?  Én meg rögtön meg is nyugodtam, ez a pici ember csak a szintén rossz arcú és elég szapora emeleti szomszédék csicskája, ezért mondtam is a néninek, hogy nyugi, itt lakik, nincs semmi gond.
Meg is könnyebbültem rögtön, még pont hiányzott volna nekem, hogy az egész rossz arcú famíliával konfliktusba kerüljek.
Rögtön pályafutásom elején.

                              2013 novemberében voltam először Szabadkán, akkor leírtam a tapasztalataimat, azóta is sokan rákeresnek, úgy látszik, az embereket még mindig érdekli, pedig itthon is meg lehet venni ugyanazokat a dolgokat ugyanannyiért, vagy talán olcsóbban is. Nem is terveztem, hogy még egyszer kimegyek, de augusztus elsejétől nyugdíjas lettem, így az időmbe belefért, meg aztán szükségét éreztem egy kis kirándulásnak, ezért szeptember közepén újra nekivágtam, ezúttal a lányomékkal.

Kifelé Röszkén keresztül mentünk, a határon nem kellett sokat várni, de egy cigire volt idő. A hátam mögött ült egy idősebb néni, ő is leszállt, rágyújtott és  szóba elegyedtünk. Nem néztem volna ki belőle, hogy 72 éves. Elmesélte, hogy a Hódikötben dolgozott a gőzvasalóban, meglepődtem, anyukám is ott dolgozott. A néni ismerte is. Ennek örömére Szabadkán, ahogy leszálltunk a buszról, megvárt, és mondta, hogy maradjunk együtt, Nem is bántam, hogy nem kellet a lányomék nyomában kullognom, ráadásul kiderült, a néni sűrűn jár Szabadkára, tudja, mit hol kell venni, 

Igazából én nem terveztem vásárlást, csak kirándulásnak szántam az utat, de két szomszédasszonyom is megbízott, hogy vigyek nekik ezt-azt. Például kilós Vegetát, amit 300 forintért sikerült megvenni, a régi, sós fajtát, de volt 600-ért sótlan is. Itt a néni vett két doboz Viceroy cigit, darabját 400-ért. Aztán mentünk tovább, mogyorólikőrt keresni. Ezt 1300 ft-ért sikerült beszerezni, valószínűleg elég drágán, mert a néni még itt is vett egy doboz Viceroyt, de itt már hatszáz forint volt, tehát ha ezt sokkal többért adta az árus, akkor a piát is, de mivel úgysem nekem lesz, nem nagyon zavart. Mogyorókrémet magunknak is vettem, 900 grammosat, 450-ért. Három évvel ezelőtt hatszázért jutottam hozzá, de most volt egy tapasztaltabb vezetőm.

Filteres tea doboza egy százas,a néni vett tíz dobozzal. A méz is olcsó volt, de állítólag hamisítvány. Vettem még három nagy tábla rizses csokit ötszáz forintért, később, utastársaimmal beszélgetve, kiderült, hogy ehhez én jutottam a legolcsóbban, mert általában kétszázért adnak egy táblát. Később a néni elköszönt, mert várta egy itteni barátja, így magamra maradtam. A lányomékat megtalálni ekkora területen, ennyi ember közt lehetetlennek tűnt, ezért csak bóklásztam céltalanul. A fűszerpiacon nézelődtem, hatalmas szemű, gyönyörű szőlők vigyorogtak rám, kilója 100 dínár, vagy háromszáz forint. Maradt még 170 dínárom a palicsi kirándulásból, ennyiért kértem szőlőt. Horgosi őrölt fűszerpaprikát 1500ft/kg-ért lehetett volna venni, de ezt kihagytam, mert egyrészt nagyon kevés piros paprikát használok, másrészt nem tudom, be lehet - e hozni.  Igaz, hazafelé a vámos csak mosolyogva átszaladt a buszon, megkérdezte, hogy meg volt a bevásárlás? De ezt előre nem tudhattuk, és amúgy is, van egy hatodik érzékük, rögtön kiszúrják, ha valaki sumákol.

Nagyon szép viaszos vásznakat láttam, gondolkodtam is rajta erősen, ezer forintért métere az igazán megéri. Aztán lebeszéltem magam, még szerencse, mert nálunk a piacon hétszázért árulták.  Igaz, nem olyan nagy választékban, mint Szabadkán, de olcsóbban. Magamnak két pár zoknit vettem, 150-ért párját. A török zoknik egyébként jól bírják a strapát. Három éve vettem három párat, abból egy párat még mindig hordok, egy az év elején lyukadt ki. A harmadik is élne még, azt hiszem, ha el nem hagyom a gyári öltözőben.
A kávé még mindig kétszáz forint, a hamburger hatszáz, és óriási.

Hazafelé megint csak keveset kellett várakozni a határnál. Természetesen megálltunk a tompai diszkontnál.  Itt leginkább fűszereket, konzerveket, sampont, tusfürdőt érdemes venni, mert elég jó áron adják. Másfél órás vásárolgatás után végre elindultunk haza, este hét óra volt, amikor leszálltunk a buszról. A tömött szatyrokat cipelve megfogadtam, hogy én soha, senkinek nem vásárolgatok még egyszer, de amikor a szomszédasszonyom egy hónap múlva megkérdezte, hogy mikor megyek legközelebb, gondollkodóba estem,talán jó lenne megint...
Na nem,mégsem. Legalábbis az idén már nem biztos nem megyek.